
Május 27-29. között a Magyar Ifjúsági Konferencia 2022. évi első közgyűlésén vettünk részt Székelyudvarhelyen. A Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület (MIK) a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztető fóruma, széleskörű magyarországi és határon túli magyar szervezeti részvétellel, amelyen belül a magyarországi régióhoz adtuk be a jelentkezésünket. A mostani konferencián közel 80 tagszervezeti delegált volt jelen, amely nem csak a konferencia sikerességét, de a remek kapcsolatépítés lehetőségét is garantálta.
A pénteki napunk 9 órás utazással telt, de nem szegte kedvünk, ugyanis Erdély gyönyörű természeti adottságai kárpótoltak bennünket. A megérkezésünk után csapatépítő játékok keretében ismerkedhettünk meg jobban a különböző ifjúsági szervezetek képviselőivel, majd az este folyamán kötetlen beszélgetésekkel folytatódott a kapcsolatépítés.
Szombaton került megrendezésre a konferencia, amely során megismerhettük a MIK futó programjait, felszólaltak különböző szervezetek képviselői, tisztújítás történt a szervezetben, megfogalmazták a közös kéréseiket az illetékes Kormányok felé ifjúságügyi kérdésekben, illetve az Alapítványunk tevékenységének prezentálása után egyhangúlag megszavazták a felvételi kérelmünket. Késő délután lehetőségünk volt még kicsit szétnézni a településen, illetve résztvenni egy szervezetfejlesztési workshopon. A kötelező programok után hajnalig tartó beszélgetések zajlottak, ahol még jobban el tudtuk mélyíteni a kialakuló ismeretségeket, és bízunk benne, hogy a jövőben számos projektben fogunk tudni együttműkődni.
Vasárnap a gyors búcsúzkodás után mindenki elindult hosszú útjára, ki Erdélybe, ki Magyarországra, Felvidékre, Muravidékre, Vajdaságba és így tovább. Az idei második közgyűlést Magyarországon tartják, ahol már teljes jogú tagként mandátummal – szavazati joggal – fogunk részt venni. Bízunk benne, hogy a közös munkánk gyümölcsöző lesz mindenki számára!
[widgetkit id=72]