Barion Pixel

acollage
A május végi Hősök napjához közeledve a tavalyi évhez hasonlóan Alapítványunk idén is úgy döntött, hogy nem csak a szavakban, a közösségi média világában, hanem a tettekben is szeretné leróni tiszteletét mindazok előtt, akik az elmúlt évszázadokban az életüket adták a hazáért. Éppen ezért úgy határoztunk, hogy segítőinkkel és önkénteseinkkel együtt a Fiume úti sírkertben lévő 48-as honvédek sírjait hozzuk rendbe.

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány értékrendjéből és célkitűzéseiből következik, hogy tiszteljük múltunkat, történelmünket, és benne mindazokat az embereket, akik képesek voltak áldozatot hozni szeretett hazájukért. Éppen ezért gondoljuk úgy, hogy az utókornak feladata, hogy az ő végső nyughelyüket rendben tartsa. A legnagyobb nemzeti panteónban százszámra fekszenek nagyjaink, sajnos azonban sírjaik folyamatos rendben tartása olyan óriási feladat, amivel szinte lehetetlen megbirkózni. Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy ebbe a munkába évről-évre mi is besegítünk. Idén a Nemzeti Örökség Intézetével egyeztetve a 48-as honvédeknek helyet adó parcellára esett a választásunk, ahol a 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban részt vevő honvédek, századosok, tüzérkapitányokat, főhadnagyok sírjait tettük rendbe. Szükséges volt egyes sírok gazolása, néhol megmetszése, a fű lenyírása, a betonrészek drótkefével való átkefélése, mely hatására újra olvashatóakká váltak a nevek. Mindezek után kis virágokat ültettünk, nemzeti színű szalaggal kötöttük át a sírokat és mécseseket gyújtottunk.  

A közel 20 fős csapatunk nagy lelkesedéssel végezte el a sírok rendbehozását, és jó érzés volt látni a munkánk eredményét. Bízunk benne, hogy kis munkánk példamutatással is szolgál korosztályunk felé, hiszen célunk az is, hogy minél több kortásunk érezze fontosnak múltunk ismeretét, megbecsülését.

[widgetkit id=70]