Projektjeink

Értékteremtés a közösségi médiában

Ifjúsági csereprogram az aktív fiatalokért

Kutatás az aktív ifjúságért program

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány az Erasmus Plusz ifjúsági részvételi pályázat keretében nagyszabású felmérést végez a fiatalok közéleti aktivitása témakörében. A 2022-ben megvalósuló, több hónapos tevékenységünk során sok száz fiatallal fogunk találkozni, beszélgetni, programokat szervezni, és legfőképp felmérni azokat az okokat egy kérdőíves felmérés keretein belül, amelyek megmagyarázzák a generációnk…

Vándorkiállítás

Fiatalok az értékteremtő médiáért - kvízsorozat

1083-ban augusztus 20-án avatták szentté első királyunkat, Istvánt. Bár államalapító uralkodónk népszerűsége és kultusza 1038-as halála, közel egy évezred óta töretlen és jelentős, az államalapítás megünneplése viszonylag újkeletű. Az 1938-as Szent István-évben iktatták törvénybe, majd a kommunizmus (amely az 1949-es sztálinista alkotmányt ünnepeltette ekkor) bukása óta István szentté avatásának emléknapján,…

Minden évben június 13-án ünnepeljük a magyar feltalálók napját. Az eseményt a Magyar Feltalálók Egyesületének kezdeményezésére 2009. június 13-án ünnepelték legelőször. A választás azért esett erre a napra, mert Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas tudós ezen a napon jegyeztette be találmányát, a jól eltartható, nagy C-vitamin tartalmú készítmények előállításának eljárását, amely később világhírnevet szerzett hazájának. Számos olyan magyar találmány született, amely megváltoztatta a világot, ilyen például a Bíró László nevéhez fűződő golyóstoll, a rubik kocka, amely Rubik Ernő nevéhez köthető. A dinamó…

Az Egyesült Nemzetek Szervezete június 5-öt a környezetvédelem világnapjává (World Environment Day) nyilvánította 1972-ben. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezet védelmének és egészségének fontosságára, amely az egész világon hatással van az emberek jólétére és a gazdasági fejlődésre is. Az ünneplés lehetőséget nyújt arra, hogy hangsúlyozzuk az egyének, vállalatok…

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot. A trianoni békeszerződés (vagy trianoni békediktátum) az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant…

MÉDIAtudatosság - A fiatalok és a média kapcsolata

Az EFOTT után a Campuson is sok fiatalt tudtunk megszólítani. Kitelepülésünk célja az volt most is, hogy minél több fiatallal megismertessük az alapítványt, becsempésszük játékokkal és foglalkozásokkal a nemzeti értékrendet a Civil Faluba, illetve, hogy felmérjük egy kérdőív segítségével a fiatalok médiatudatosságát. Nézzétek meg a képgalériánkat! A médiatudatossággal kapcsolatos felmérésünk…

Az elmúlt napokban a segítőinkkel az EFOTT-ra igyekeztünk becsempészni a nemzeti értékrendet, illetve kínáltunk szórakozási és pihenési lehetőséget a fiataloknak. A napi sok száz látogatónk kirakhatta a Nagy-Magyarországot, csocsózhattak, dartsozhattak, nemzeti érdekrendet kifejező vagy csak simán vicces csillámtetoválásokat tehettek magukra és a szelfiboxunkat is használhatták a pillanat megörökítésére. Mindemellett a…

Hallasd Te is a hangodat, mondd el a véleményedet! ?️ Töltsd ki a kérdőívünket, játssz és nyerj! ? Célunk nemcsak a fiatal korcsoportok gondolkodásának megismerése, hanem - a felmérésünk eredményei alapján - egyúttal javaslatokat is megfogalmazunk a döntéshozók felé. Vagyis 1️⃣ ténylegesen kíváncsiak vagyunk a véleményedre, 2️⃣ a programjainkon való részvétellel és a…

Ifjúságsegítők mobilitása 2023

Hungarikum vándorkiállítás Magyarországon 2023-

Köszöntünk a Hungarikum vándorkiállításunkhoz kapcsolódó kvízünk oldalán! Biztatunk, hogy játssz velünk, töltsd ki a kiállítás anyagához kapcsolódó, mindössze 15 rövid kérdésből álló kérdéssort és ha legalább 10 pontot elérsz, akkor részt veszel egy nyereménysorsoláson. Minden hónapban a kitöltők között 10.000 Ft értékű ajándékcsomagot sorsolunk ki, amely az alapítványunk által készített tárgyakat…

Újabb kezdeményezést indít ősztől a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány: a szeptemberi tanévkezdéssel egy időben elkezdi vándorútját a hungarikumokat bemutató iskolai vándorkiállításunk. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minél több fiatallal ismertessük meg azokat az értékeket, amelyek miatt büszkék lehetünk magyarságunkra. Éppen ezért a nagy sikernek örvendő, eddig 77 intézménybe és több mint…

A csodálatos Kárpát-medence vándorkiállítás külhonban 2023-

Régi elképzélésünk egy része válik valóra a szeptemberi iskolakezdéssel. Régóta tervezzük ugyanis, hogy a Magyarországon már közel 100 iskolába eljutó és nagyon nagy népszerűségnek örvendő A csodálatos Kárpát-medence címet viselő vándorkiállítást az elszakított országrészek magyar iskoláiba, de akár a diaszpórában élő magyarsághoz is eljuttassuk. Nagy örömünkre ez most két régióban,…

Fiatalok az értékteremtő médiáért III. - régi foglalkozásokat mutatunk be 2023-2024

A Fiatalok az értékteremtő médiáért III c. projektünkben (2023-1-HU01-ESC30-SOL-000137607) ritkán űzött, régi mesterségeket mutatunk be lelkes fiatalokkal együttműködve. A 2023 szeptemberétől indult programban minden egyes foglalkozásba egy-egy videóval nyerhetünk betekintést a közösségi média felületein, valamint ezekhez egy-egy cikk is készül, alább a hímzésről írt cikket olvashatjátok. A hímzés szövetet, bőrt…

Úgy érdemes kosarat csinálni, ha nem egy napra szól, hanem egy emberéletet is kibír – vallja Garlík László, akit a felvidéki Martoson látogattunk meg régi mesterségekről szóló sorozatunk hatodik részében. Udvarában mutatta be, hogyan készít kosarakat és más tárgyakat, kizárólag egyéves fűzfavesszőből. A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány lelkes fiatalokkal együttműködve…

Alig néhány fiatal cipész maradt Magyarországon, és még közülük is csak hárman-négyen vállalnak a javítás mellett cipőkészítést is. Pedig egy cipészmester által méretre készített cipővel sem kényelemben, sem tartósságban nem tudnak versenyezni a bolti darabok. Régi mesterségekről szóló sorozatunk ötödik részében Bella Péter cipészmestert látogattuk meg műhelyében, Budapest XIII. kerületében.…

A Fiatalok az értékteremtő médiáért III c. projektünkben (2023-1-HU01-ESC30-SOL-000137607) ritkán űzött, régi mesterségeket mutatunk be lelkes fiatalokkal együttműködve. A 2023 szeptemberétől indult programban minden egyes foglalkozásba egy-egy videóval nyerhetünk betekintést a közösségi média felületein, valamint ezekhez egy-egy cikk is készül, alább a kosárfonásról írt cikket olvashatjátok. Valószínűleg majdnem minden magyar…

A Fiatalok az értékteremtő médiáért III c. projektünkben (2023-1-HU01-ESC30-SOL-000137607) ritkán űzött, régi mesterségeket mutatunk be lelkes fiatalokkal együttműködve. A 2023 szeptemberétől indult programban minden egyes foglalkozásba egy-egy videóval nyerhetünk betekintést a közösségi média felületein, valamint ezekhez egy-egy cikk is készül, alább a cipészetről írt cikket olvashatjátok. „Kapkod fűhöz-fához, szalad a…

Aktív ifjúság III. - fiatalok közéleti aktivitásáért kollégiumokban 2023-2024

Az Aktív Ifjúság III. c. projektünk célja, hogy a középiskolás diákokban is erősítsük azt a szemléletmódot, amely szerint igenis érdemes foglalkozni társadalmi, közéleti témákkal már fiatal korban is. Ez persze nem csak a politikát jelenti, hanem többek között a társadalmi szervezetekben való részvétel fontosságát, az önkéntességet vagy épp közösségi programok…

Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre ad tömören választ az alábbi képeken látható szórólapunk, amelyet minden fiatalnak ajánlunk elolvasásra. Összeállításakor az volt a célunk, hogy az Aktív Ifjúság projektünk keretében középiskolásoknak tartott foglalkozásunkon túl egy rövid összefoglalót is magukkal vihessenek a fiatalok, amiből később is táplálkozhatnak. Nem csak a sokszor hangzatos…

A 10 állomásos Aktív Ifjúság III. elnevezésű projektünk célja, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat aktívabbá tegyük társadalmilag; ennek érdekében színes és változatos programokkal készülünk minden egyes ilyen alkalomra. Ezúttal több mint 60 diákkal találkoztunk, akik szívesen részt vettek informatív kiállításunkon, kitöltötték a témához kapcsolódó kvízünket, és élvezettel…

Újabb állomásához érkezett az Aktív Ifjúság III. elnevezésű projektünk, amelynek keretein belül ezúttal a Szilágyi Erzsébet Gimnázium Kollégiuma Eger 9-12. évfolyamos diákjainak tartottunk foglalkozást. Az esemény és az egész projektünk célja az, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat ráébresszük arra, hogy érdemes társadalmilag, közéletileg aktívabbnak lenni, önkénteskedni, civil…

Tegnap Miskolcon jártunk a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban, folytatva a 10 állomásos Aktív Ifjúság III. projektünket. A foglalkozásunk célja, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat aktívabbá tegyük társadalmilag; ennek érdekében egy színes és változatos programmal készülünk minden egyes ilyen alkalomra. Ezúttal is közel 50 lelkes diákkal…

Vitajáték, beszélgetés civil szervezetek vezetőivel, Tóth Máté, a Tibi atya brand alapítójának, fiataloknak szóló könyvek szerzőjének előadása – többek között ezek voltak a program terítékén. Nézzétek meg rövid összefoglaló videónkat! A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg (2023-1-HU01-KA154-YOU-000124684).

Aktív ifjúság IV. - nemzetközi projekt 2023-2025

A nemzetközi szakmai látogatásaink célja, hogy elősegítsék a szélesebb körű információáramlást, a jó gyakorlatok kidolgozását, a közös gondolkodást és a hálózatosodást. Az esemény Keszthelyen került megrendezésre, házigazdája a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány volt, a szervezésben pedig részt vett a Honti Kaszinó és a Vigyázó Egyesület is, mint partnerszervezetek. A programon…

Fiatalok aktivitásának ösztönzését elősegítő módszerek feltárása – javaslatok, jó gyakorlatok megfogalmazása, amik beépíthetők a szervezetek és a közösség tevékenységeibe, mint például: mentorálás, gyakornoki programok, vitaestek, versenyek, szabadegyetemek, stb. Sok minden más mellett ezeket a témaköröket jártuk végig azzal a 15 fiatallal, akik részt vettek a II. fókuszcsoportos beszélgetésünkön, amelyet nemzetközi…

Nemrégiben elkészült az Aktív Ifjúság kiadványsorozatunk első része, amelyben azt a kérdéskört járjuk körbe, hogy miért is passzívak a fiatalok közéleti és társadalmi kérdésekben. A másfél éves nemzetközi projekt keretében megvalósuló kutatásunk során több olyan kiadványt is készítünk, ami reményeink szerint segítséget fog nyújtani fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek és közéleti döntéshozóknak,…

Hálózatosodás az ifjúsági részvétel ösztönzéséért, a bonni folyamatok követése az ifjúsági munka fejlesztése érdekében c. projektünk első szakaszában erdélyi és felvidéki partnerszervezeteinkkel arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a fiatalok milyen okok miatt maradnak távol a közélettől. Ennek a munkának az eredménye az alább található kiadvány, amely nem csupán magyar, hanem…

Az Aktív Ifjúság elnevezésű projektünk következő állomása Felvidék volt, ahol a Honti Kaszinó tagjai látták vendégül szerveztünk és az erdélyi Vigyázó Egyesület képviselőit. A projekt jelenlegi fázisában arra keressük a választ, hogy a fiatalok miért passzívak a közéletben, miért alacsony körükben azok száma, akik szabadidejüket valamilyen közéleti, társadalmi tevékenységre áldozzák.…

Táncház a hagyományőrzés és közösségépítés jegyében

Somogyi, széki és moldvai táncok tanítása volt terítéken a nyári szünet utáni első táncházunkban, ahol a már visszatérő résztvevők mellett ismét köszönthettünk új érdeklődőket is. Örülünk, hogy az immár 6. alkalmunk is nagy népszerűségnek örvendett és nagyszerű hangulatban sikerült nem csak új táncokat megtanulni, hanem új ismeretségeket is kötni. A…

A táncok, amelyek a közösségi élet és a kulturális identitás kifejezői, különböző módon jelennek meg Európa és Anatólia tájain. Ebben a cikkben három ikonikus táncot, a török Horont, a lengyel Polonézt és a szerb Kólót mutatjuk be, amelyek különböző történelmi hátterük ellenére közös vonásokkal is rendelkeznek. 1. A török Horon:…

Európa néptáncai a kontinens gazdag kulturális örökségének szimbólumai, melyek nemcsak szórakozási formák, hanem a közösségi élet és identitás fontos elemei is. Ebben a cikkben a francia Bourrée és az olasz Tarantella történetét, jellemzőit és kulturális jelentőségét mutatjuk be. 1. A francia Bourrée: a kecsesség és dinamika ötvözete A Bourrée, amely…

A néptánc, amely évszázadokon keresztül a hagyományos közösségi élet szerves része volt, a 21. században is jelentős szerepet játszik a magyar kultúrában. Miközben a modern társadalom számos új impulzust hozott, a néptánc továbbra is képes volt megőrizni hagyományait, miközben egyesült a kortárs trendekkel. E cikkben azt vizsgáljuk, hogyan illeszkedik a…

Nagy örömünkre az immáron 5. alkalommal megrendezett, nyári szünet előtti utolsó táncházunk is igazán remekül sikerült. A zenekar, Rigó Márton és bandája kiváló hangulatot szolgáltatott, a tanáraink nagyon kitettek magukárt, így pedig nagy élmény volt együtt táncolni. Külön büszkeség számunkra, hogy egészen a Vajdaságból érkezett egy forgatócsoport, hogy egy kis…

Aktív Ifjúság IV. - kutatás a fiatalok közéleti aktivitása témakörében

Az EFOTT után a mezőtúri East Fest-re települt ki a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány lelkes csapata, ahol a sátrunkban naponta ismét több százan fordultak meg a fesztiválozó fiatalok a különböző tevékenységeinket kipróbálni. Volt számos csocsó- és dartsbajnokság, tömegesen készültek a csillámtetoválások, a vicces csoportképek a szelfiboxunkkal, megmutatták tehetségüket a Nagy-Magyarország…

Naponta sok száz, a 4 nap alatt pedig közel 2000 fiatal fordult meg a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány standjánál az EFOTT-on, így nem túlzás azt mondani, hogy idén is az egyik legnépszerűbb helyszín voltunk az EFOTT UNIversumban. Nézzétek meg a videót, hogy mi minden várta a látogatókat nálunk!

Idén is igyekeztünk becsempészni az EFOTT-ra a nemzeti értékrendet, illetve kínáltunk szórakozási és pihenési lehetőséget a fiataloknak. A napi sok száz, a négy nap alatt pedig közel 2000 látogatónk kirakhatta a Nagy-Magyarországot, csocsózhattak, dartsozhattak, nemzeti érdekrendet kifejező vagy csak simán vicces csillámtetoválásokat tehettek magukra és a szelfiboxunkat is használhatták a…

Újabb kutatást indítottunk a fiatalok közéleti aktivitása témakörében, amely keretein belül felmérjük, hogy milyen változtatásokra lenne szükség ahhoz, hogy a fiatalok jobban kivegyék a részüket a társadalmi életből, az eredményeket pedig döntéshozók elé fogjuk vinni. A kérdőívet ki lehet tölteni online, de a nyár folyamán személyesen is lesz rá lehetőség…

Mi kellene ahhoz, hogy aktívabbak legyenek a magyar fiatalok? Erre a kérdésre keressük a választ kutatásunkban, amelynek továbbra is dolgozunk az alapos előkészítésén. Ezúttal a debreceni Kossuth Kollégiumban talalkoztunk egyetemistákkal, hogy megismerjük a véleményüket a témában. Szó esett mások mellett a nagyvárosi és vidéki fiatalok közötti különbségekről, a hallgatói önkormányzatok,…

Ifjúságsegítők mobilitása 2024
No Posts Found!

Médiatudatosság a közösségi média korában 2024-2025

A „Médiatudatosság a közösségi média korában” projektünk harmadik állomásához érkezett, ezúttal a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon adott otthont ennek a különleges eseménynek. A program célja, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat segítsük eligazodni a hagyományos és közösségi média világában, és olyan hasznos tudással vértezzük fel…

Második állomásán járt a fiatalok médiatudatosságának erősítését célzó foglalkozásunk, amelynek tegnapi helyszíne az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium Kollégiuma volt. A 10 állomásos „Médiatudatosság a közösségi média korában” elnevezésű projektünk célja, hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokat segítsük eligazodni a hagyományos és a közösségi média világában; ennek érdekében színes…

Az idei tanévben 10 megyeszékhely középiskolai kollégiumába fogunk összesen 500-nál is több fiatalnak egy médiatudatossággal kapcsolatos foglalkozást szervezni. Ez a korosztály az, aki napi sok órát tölt el az online térben és rengeteg veszélynek van kitéve, éppen ezért kiemelten fontos, hogy segítsék őket eligazodni ebben az álhírekkel teli világban, vagy…

Az ősztől induló, közel egy éves projektünk során a kollégiumi foglalkozások keretein belül 10 megyeszékhelyi kollégiumban fél ezer diáknak fogunk programot szervezni, a legmotiváltabbaknak pedig budapesti képzést is szervezünk ráadásként. Az új projektünk célja a fiatalok médiatudatosságának fejlesztése, különösen a digitális felületek és közösségi média oldalak használatában. A foglalkozások keretében…

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány sokszínű tevékenységének egyik fontos eleme a fiatalok médiatudatosságának erősítése. A mai világunkban, amikor napi sok órát töltenek a fiatalok a különböző közösségimédia-felületeken, ahol ki vannak téve a manipulációnak, álhíreknek, cyberbullyingnak, az adataik ellopásának és számos más veszélynek, elengedhetetlen, hogy tudatosabbá és óvatosabbá tegyük ennek a…

Fiatalok az értékteremtő médiáért IV. - régi foglalkozások bemutatása 2025
No Posts Found!
