Megemlékezéseink

Honvédeink, mártírjaink sírjait tettük rendbe a hősök napja alkalmából

1Minden év májusának utolsó vasárnapján ünnepeljük a hősök napját, amelynek alkalmából a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány aktivistáinak kis csapata számos kiemelkedő katonánk, I. világháborús honvédünk és ’56-os hősünk sírját tette rendbe a Fiume úti sírkertben. Kezdeményezésünket az motiválta, hogy bár nagyon fontos önmagában az emlékezés is, amit évről évre meg is teszünk, azonban még jobb, ha emellett más módon is le tudjuk róni tiszteletünket. Ezért fogalmazódott meg bennünk, hogy néhány hősünk sírját rendbehozzuk ezen alkalomból.

Valljuk, hogy hálával tartozunk elődeink felé, akik múltunkban áldozatot hoztak hazánkért, éppen ezért az a legkevesebb, hogy megőrizzük emléküket. Idén azonban nem szerettük volna ennyivel beérni, ezért már a hősök napja előtti hetekben elkezdtük felmérni mind interneten, mind pedig személyes helyszínbejárás alkalmával, hogy kik lehetnek azok a személyek, akikre hősként, mártírként tekintünk, de sajnálatos módon a végső nyughelyük hagy kívánnivalót maga után. Végül több mint egy tucat ilyen személyt találtunk, akik esetében – bár a Fiumei úti sírkert összességében nagyon szépen rendezett és karbantartott - úgy gondoltuk, hogy sírjaik rendbehozását elvégezzük. Ez alapján szebbé varázsoltuk többek között Endresz György pilóta sírját, aki számos kitüntetést kapott az I. világháborúban, de neve leginkább azért maradt fenn, mert a Justice for Hungary elnevezésű repülőjével 1931-ben átszelte az Atlanti-óceánt, így tiltakozva a trianoni békediktátum ellen. Kövess Hermann, az Osztrák–Magyar Monarchia fegyveres erőinek utolsó főparancsnokának sírjára is ráfért egy kis gondozás, ahogy dr. Rónai Alfréd főhadnagy nyughelyére is, akinek sírfelirata a következő: „A tettek mezején is Nagymagyarország katonája voltál.” Mellettük pedig számos más I. világháborús hős, ’56-os áldozat sírját tisztítottuk meg, gyomláltuk ki és ültettük el rajtuk az emlékezés virágát.

Alapítványunk kezdetektől vallja, hogy minden magyar ember kötelessége múltjának ismerete, hőseink tisztelete, amelyet fontos tettekben is kimutatnunk. Mostani akciónk ennek jegyében született. Biztatunk mindenkit, hogy járjon el hasonlóan lakóhelyén, mert mindenhol vannak olyan hősi sírok, amelyek állapotán lehet javítani.

 

Kapcsolat

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kövess minket!