Barion Pixel

Közösségépítés

Vezetőképző (2019)

Első alkalommal vett részt a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány egy vezetőképző megszervezésében, melynek célja, hogy felkészítsük a közélet iránt érdeklődő fiatalokat az előttük álló kihívásokra, és olyan tudást adjunk nekik, melyeket későbbiekben is hasznosítani tudnak.


Egy-egy ilyen alkalom lehetőséget ad arra, hogy megosszák egymással a tapasztalataikat, és részt vegyenek azokon az előadásokon és képzéseken, melyek előre mozdítják a fiatalok érdeklődését és gondolkozását. Az első napon került sor a Nemzeti Activity elnevezésű játékos vetélkedőre, ami közösségépítési célja miatt kötelező elem a programok között.


A következő nap első előadását egy köztiszteletben álló, ismert személy tartotta és szavai egyszerre adtak lelkesedést a jelenlévőknek és útravalót a felelősségteljes munkához. Gyakorlati képzésekből sem volt hiány. Részt vehettek egy általuk választott kiscsoportos képzésen, ilyen volt a netkampány csapat képzése, ahol olyan hasznos dolgokat tanulhattak, mint például saját Facebook oldal kezelését, moderálását. Emellett volt egy előadást és játékos gyakorlatot magában foglaló kommunikációs képzés is.


Délután kis csapatokban folyt a munka, 8-10 fős kreatív stábokká alakultak át a fiatalok és számtalan ötletet találtak ki ahhoz, miként is járulhatnak hozzá, hogy jobbá tegyék az országot. 
A napot táncházzal zártuk, ahol néhány csángó táncmozdulatot sajátíthattunk el, ezzel is gazdagítva kulturális ismereteinket.


A harmadik, és egyben utolsó napon sor került egy tesztírásra is, amelynek célja, hogy a résztvevők számot adjanak az hétvégén szerzett tudásukról. A hivatalos program, a sűrű és tartalmas hétvége levezetése egy hatalmas számháború volt, ami a szórakozás mellett nagyszerű lehetőséget biztosított a csapatépítésre is.

Kapcsolat

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kövess minket!