Barion Pixel

Előadásaink

A zalaegerszegi művelődési központot is sikerült megtöltenünk

nyitó
Méghozzá dr. Zacher Gábor főorvos előadásával. Bár alapítványunknak Zalaegerszegen is vannak aktív segítői, történetünk során most először szerveztünk előadást a zalai megyeszékhelyre. A főszereplő ezúttal Zacher Gábor volt, akit toxikológus, addiktológus főorvosként, mentősként is ismerhetünk, de az egészségügyről és a hazai társadalom egészségi állapotáról megfogalmazott markáns véleményét is gyakran hallhatjuk.

Az egerszegi helyszínünk a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ volt, amelynek a nagytermében közel háromszáz érdeklő gyűlt össze. A főorvos ezúttal is a tőle megszokott nyílt, sokszor humoros stílusú, mégis komolyan veendő mondanivalóját adta elő, amelyet meghallgatva remélhetőleg a jelenlévőkben is növekedett az egészségtudatos életmód iránti elkötelezettség.

Kapcsolat

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kövess minket!