Barion Pixel

Előadásaink

Karcagra vittük Pál Feri atya értékes gondolatait

IMG 0339
Stand-up comedybe ágyazott mély és fontos gondolatok. Ha egy mondatban kellene összefoglalni Pál Feri atya előadását, akkor talán így lehetne a legpontosabban leírni mindazt, aminek a körülbelül 200 fős helyi és környékbeli lakosokból álló nézőközönség részese lehetett a karcagi Déryné Kulturális Központban.

Alapítványunk újabb rendezvényén a méltán híres, számos könyv szerzője és ezernél is több előadás népszerű előadója volt a vendégünk. Pál Feri atya már a mondandója elején leszögezte, hogy bár a papi hivatását egy perce sem szándékozik megtagadni, most mégis a mentálhigiénés szakembert fogjuk látni és hallani a következő másfél órában, aki kézzelfogható, mindenki számára megvalósítható gyakorlatokkal szeretné segíteni a hallgatóságot azzal kapcsolatban, hogy mi segíthet át minket az élet megoldhatatlan helyzetein. Az ez utáni 90 percben aztán egymást váltották a komoly, mély gondolatok, amelyek konkrét élethelyzetbeli tanácsokban csúcsosodtak ki és váltották ki a nézők figyelmét, valamint a lazább történetek, poénok, amelyekhez hozzájárult Pál Feri atya sajátos, szeretetreméltó stílusa, amikor is az ember úgy érezhette magát, mintha aki egy humorista előadására vett volna jegyet.

Az előadás végén szűnni nem akaró taps, majd pedig a könyvei dedikálásánál lévő sor is igazolta a rendezvény sikerességét valamint azt, hogy ezek a fontos és értékes gondolatok, életvezetési tanácsok értő fülekre találtak. Ezen fontos gondolatok minél szélesebb körben való eljutásához alapítványunk nem csak a rendezvény megszervezésével, hanem tiszteletjegyek szétosztásával is szeretett volna hozzájárulni, ezért is juttatunk ezekből a helyi kórház dolgozóinak, vagy épp iskoláknak. Bízunk benne, hogy értékközvetítő missziónkat a későbbiekben Karcagon is tudjuk még folytatni!

Az előadás létrejöttét támogatták:

 CNP-hez.png



Néhány kép az eseményről:

Kapcsolat

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kövess minket!