Előadásaink

Félbevágták a pipafüstöt Gyöngyösön

IMG
Alapítványunk az értékközvetítés jegyében öt előadásos miniturnét indított szeptemberben. Berecz András „Félbevágott pipafüst” című előadói estje volt a nyitó előadás Gyöngyösön, melyet teltházas érdeklődés mellett tartott meg a Kossuth díjas énekes, népmesegyűjtő, mesemondó.

A Mátra lábánál fekvő kisváros, Gyöngyös, mindig is színes kulturális élettel rendelkezett. Alapítványunk baráti körének köszönhetően, tevékenységünkkel év eleje óta jelen vagyunk Gyöngyösön. Két iskolát ajándékoztunk meg a 2021-es falinaptárjainkkal, illetve aktívan vettek részt a gyöngyösiek a mesekönyvgyűjtő akciónkban is, melyet ezúton is köszönünk nekik. Berecz András teltházas előadása, melynek a Mátra Múzeum impozáns nagyterme adott otthont, is jól mutatja, hogy a koronavírus utáni időszakban igény van az értékközvetítő és értékteremtő előadásokra, kulturális együttlétekre. Alapítványunk számára ezért is fontos, hogy minél szélesebb körhöz eljussanak előadóink üzenetei. Hisszük, hogy ezen előadássorozatnak nemcsak a szórakozás és kikapcsolódás az egyik legfontosabb célja, hanem a közösségépítés és összetartozás megerősítése is.

Az előadásra tiszteletjegyet biztosítottunk olyan, a település életét meghatározó embereknek is, mint a Vak Bottyán János Gimnázium igazgatója, az Egressy Béni Általános Iskola igazgatója, a Gyöngyösi Kolping Család elnöke, a Gyöngyös Város Gyermekkórusának vezetője, valamint jegyeket biztosítottunk a Berze Nagy János Gimnázium néhány tanulójának is, illetve a Gyöngyös Város Baráti Kör tagjainak is, akik különösen szép számban jelentek meg.

Jó érzés volt látni és megtapasztalni, hogy Berecz András meséire egyaránt kíváncsi volt a fiatal generáció, illetve az idősebb korosztály is, melynek egyik legfőbb oka talán, hogy jellegzetes humorral tudja előadni történeteit. Meséit nemcsak a humor és vidámság teszi egyedivé, hanem ízes és különleges beszédstílusa is. Hanglejtései és szófordulatai szinte azonnal magával ragadják a hallgatóságot. Nem volt ez másképp Gyöngyösön sem, ahol történetei során bemutatta például a férfi és a nő örök ellentét, a jó és a rossz küzdelmét. Meséit népdalokkal is színesítette, melyet szintén hatalmas szeretettel fogadott a közönség. Az önálló est zárásaként, az Erdő, erdő, erdő… kezdetű magyar népdalt közösen énekelte el a jelenlevőkkel. A közös népdaléneklés igazi katarzisa volt az estnek.

Előadást követően rengeteg közös fotó készült Berecz Andrással, illetve számos dedikált CD és DVD talált gazdára. Bízunk benne, hogy az előadást követő napokban sokan mesélik el élményeiket ismerőseknek, barátaiknak, családtagjaiknak. Hisszük, hogy egy-egy mesével, szófordulattal, hozzájárult Berecz András ahhoz, hogy vidámabbá tegye a gyöngyösiek élethez való hozzáállását a pandémiás időszak után. Alapítványunk fontosnak tartja, hogy folytassa az előadások megszervezését a szőlő és bor városában is, Gyöngyösön.

Kapcsolat

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kövess minket!