Barion Pixel

Orwell: 1984

1984George Orwell 1948-ban írta méltán híres könyvét, amely címét az évszám utolsó két jegyének megcserélése által kapta. Nemcsak elgondolkodtató tartalma, jövőképe miatt ajánljuk, hanem azért is, mert egy alapmű, amelyre számtalan alkalommal hivatkoznak, sokszor olyan fogalmakat használnak a közbeszédben, ami innen eredeztethető.

Nyírő József: Isten igájában

konyvajanlo 43Az erdélyi író egyik legkiválóbb regényét tarthatjuk önéletrajzi ihletésűnek is, hiszen az ő személyes sorsához hasonlóan egy papnak készülő, lelki vívódásokkal teli, a mindennapi élet nehézségeivel szoros viszonyt ápoló, majd végül a reverendától megváló és a szerelemben boldogságot lelt személy életútját ismerhetjük meg. Ugyanakkor nemcsak a hit nehéz kérdései, az életét egy szolgálatnak felfogó ember gyötrelmes kihívásait ismerjük meg, hanem az erdélyi magyarság hányatott sorsába is bepillantást nyerhetünk az 1910-es évtized második felében és 20-as években.

Douglas Murray: A tömegek tébolya

konyvajanlo 42Hasznos és érdekfeszítő olvasmány Douglas Murray könyve mindazok számára, akik érteni akarják a napjainkban Nyugat-Európában és az USA-ban lejátszódó, az író által modernkori liberalizmusnak nevezett folyamatokat. Murray számos konkrét példán keresztül mutatja be ennek az ideológiának a terjedését, egyre több helyen megjelenő dominanciáját, amely már régen nem a kisebbségi csoportok megvédését jelenti, hanem ezen csoportok többletjogokkal való felruházását, annak elvárását, hogy mindazért, mert valaki mondjuk homoszexuális vagy transznemű, már különleges elbánásban kell részesíteni. Hiszen ezek a személyek „áldozatok”, akinél már sokadlagossá válik, hogy egyébként milyen ember, mindent felülír az áldozati szerep és ez indokolja a különleges elbánást. A folyamat egyre erősödő jellemzője, hogy mindazokat az embereket, akik ellentmondanak a liberális szólamoknak, ne adj' Isten hagyományos, konzervatív értékrendet vallanak, megbélyegzi, rasszistának, szexistának, transzgyűlölőnek, homofóbnak, gyűlölködőnek titulálja, akikre megszégyenítés és kirekesztettség vár. A könyv mindezekkel a folyamatokkal párhuzamosan bemutatja a média hatalmas felelősségét, az általa sokszor alkalmazott (ön)cenzúrázási folyamatokat, vagy épp, hogy a közösségi médiának milyen ártalmas szerepe lehet ebben az egyre gyorsabban terjedő örületben. Ugyanakkor nem csak szakszerű leírás ez a könyv, hanem tanácsadással is szolgál arról, hogy miként lehet képes az ember kitörni a „tömegek tébolyából” és megmaradni normális embernek.

Négyesi Lajos, Torma Béla Gyula, Veszprémy László: Az elfeledett diadal

konyvajanlo 41Bár egyre jobban bekerül a köztudatba, még mindig azon történelmi események közé tartozik a Pozsonyi csata, amelyről jelentőségéhez képest keveset tudunk. Sőt, bizonyos esetekben a jó szándék által vezérelve, de pontatlan, a valósággal nem egyező tényeket is az eseményhez kötnek. A köztudatba való beemelés és a 907-es csatával kapcsolatos lehető legpontosabb tudás átadása miatt ajánljuk jó szívvel mindenkinek a Négyesi Lajos, Torma Béla Gyula és Veszprémy László által írt és szerkesztett, Az elfeledett diadal című könyvet, melyet a pozsonyi csatáról készült eddigi művek közül a legteljesebbnek és legpontosabbnak tartanak. Illő, hogy erről a fontos, sokak által a honfoglalás lezárásának tartott eseményről minél többet tudjunk, hiszen ez a történelmünk egy nagyon jelentős és dicsőséges győzelme, amely bizonyította, hogy a magyarságnak van ereje és létjogosultsága a Kárpát-medencében való élethez.

 

Böjte Csaba füveskönyve

konyvajanlo 40Böjte Csabát talán senkinek nem kell bemutatni, az elmúlt évtizedekben végzett munkája és szerény, de annál fontosabb megnyilvánulásai alapján méltán ismert ő. A teljes élete: árva gyermekekért végzett odaadó tevékenysége, derűs személyisége, pozitív világszemlélete és életigenlő gondolatai mindannyiunk számára iránymutatóak lehetnek. A most ajánlott könyv a vele való beszélgetések alapján íródott, az ő elmélkedéseit tartalmazza olyan kérdésekben, amelyek meghatározzák az emberek életének minőségét. Ezen kérdésekre adott helyes válasz megtalálásában lehetnek segítségünkre az ő meglátásai, amelyek messze nem csak elméleti támpontokat adnak, hanem nagyon sok esetben gyakorlati tanácsokat is. Olvasva a könyvét meggyőződésünkké fog válni, hogy igenis lehet ez a világ a jelenleginél sokkal jobb, de hogy ilyen irányba induljon el, előbb nem mástól kell várni a változást, hanem magunktól. Ezt szem előtt tartva bízhatunk abban, hogy a könyvben olvasható gondolatok közül minél többet magunkévá tudunk tenni, nem csak oly módon, hogy felfogjuk értelmüket, hanem életünk részévé és mozgatórugójává is válnak.

Kapcsolat

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kövess minket!