Barion Pixel

Idén is ajándékoztunk falinaptárunkból: 2023-ban is sok iskolának, szervezetnek vittünk belőle

Blank 5 Grids Collage

Immár hagyománnyá vált szervezetünk számára, hogy minden év utolsó hónapjaiban, illetve év elején oktatási intézményeknek és különböző társadalmi munkát végző szervezeteknek ajándékozunk A csodálatos Kárpát-medence falinaptárunkból. Így tettünk az elmúlt hónapokban is, amikor összességében több száz kalendáriumot adtunk ajándékba, részben, hogy ezzel is minél szélesebb körbe eljusson ez a kiadványunk és annak üzenete, részben pedig, hogy megköszönjük az érintett intézmények, szervezetek munkáját.

Több százezer forintnyi adományt vittünk a kárpátaljai menekülteknek

adomány3
A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány csapata felhívást indított a kárpátaljai menekültek megsegítésére. Saját hozzájárulásból és a beérkező adományokból több százezer forint értékben tudtunk bevásárolni, majd a termékeket autóval való többszöri fordulás után két helyre jutattuk el. Az akció egyben a Nemzeti Ifjúsági Tanács / National Youth Council of Hungary és a Magyar Ifjúsági Konferencia által indított adománygyűjtő kezdeményezés része is volt. 

[2022] Idén is számos iskolának, szervezetnek ajándékoztunk A csodálatos Kárpát-medence c. falinaptárunkból

collage
A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány segítőivel idén is az ország számos településén ajándékoztunk meg iskolákat és különböző szervezeteket A csodálatos Kárpát-medence c. falinaptárunkkal. Mindezt azért, mert Alapítványunk missziója a nemzeti értékeink népszerűsítése és minél szélesebb körben való megismertetése, ennek egyik eszköze, hogy olyan kiadványokat jelentetünk meg, amelyek fontos üzeneteket közvetítenek.

[2021] Az ország számos pontján adományoztunk rászorulóknak

főad
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is számos rászoruló család és egyedül élő idős ember karácsonyát igyekeztünk szebbé varázsolni tartós élelmiszerekből, gyümölcsökből és édességekből álló csomagokkal. Hálásak vagyunk az önkénteseinknek, hiszen az Ő segítségükkel sikerült az ország több nagyobb településén, például: Keszthelyen, Debrecenben, Gyöngyösön és több megyében: Veszprémben, Bács-Kiskunban is segítenünk.

[2021] Több tucat iskolának, intézménynek, szervezetnek ajándékoztunk a Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség c. falinaptárunkból

collage61Alapítványunk missziója a nemzeti értékeink népszerűsítése és minél szélesebb körben való megismertetése. Ennek egyik eszköze volt a 2021-re elkészített falinaptárunk, amelynek lapjain olyan, a magyarsághoz köthető értékeket, eredményeket mutattunk be, amelyre minden magyar büszke lehet. Nagy örömünkre komoly népszerűségnek örvendett kalendáriumunk és közel 1000 darab fogyott el belőle.

Bár anyagi lehetőségeink szűkösek, mégis úgy gondoltuk, hogy a minél szélesebb körhöz való eljutás érdekében térítésmentesen is rendelkezésre bocsájtunk intézményeknek, szervezeteknek új kiadványunkból.

Kapcsolat

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kövess minket!