Aktuális híreink


Az őszi értékteremtő előadás-sorozatunk második állomása a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium volt. Az iskola falai közé a közönséget és a jó kedvet is Berecz András vonzotta be, egy kacagtató, de egyben építő másfél órát hallhattunk tőle. Bízunk benne, hogy máskor is fogunk még találkozni!

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány a sokszínű értékteremtő tevékenysége mellett elkötelezett a fiatalok közéleti aktivitásának növelése mellett. Az elmúlt években számos ilyen tevékenységet végeztünk és legújabb projektünkkel is ezt a célt szeretnénk erősíteni. Az Aktív Ifjúság III. elnevezésű kezdeményzésünk során fő tevékenységként középiskolai kollégiumokba fogunk elmenni és az ottani 14…

Esterházy János mint példakép – Tanulmányi Verseny a Kárpát-medencében élő magyar középiskolásoknak Gyakran Ismételt Kérdések az 1. fordulóval kapcsolatban A Charta XXI Egyesület, az Esterházy Akadémia és a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány közösen hirdeti meg az „Esterházy János mint példakép” című tanulmányi versenyünket, hogy ezzel is minél több ember figyelmét…

A Charta XXI Egyesület, az Esterházy Akadémia és a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány elkötelezett abban, hogy minél több fiatallal ismertessünk meg olyan személyeket, akik élete, munkássága mintául szolgálhat mindannyiunknak. Ennek jegyében a három szervezet közösen hirdeti meg az „Esterházy János mint példakép” című tanulmányi versenyünket, hogy ezzel is minél több…
Korábbi videóink
Bemutatkozunk
A Fiatalok a Nemzetért Alapítványt hazaszeretet által vezérelt, lelkes fiatalok hozták létre. Szívügyünk történelmi, kulturális hagyományaink ápolása, őseink emlékének megőrzése, a tudományos és kulturális élet gazdagítása, az ezt szolgáló rendezvények szervezése, támogatása.
Tovább
Farkas Gergely
alapító

Bús Árpád Zsolt
kuratóriumi tag, régiófelelős
(Észak-Magyarország)

Radnai Gábor
kuratóriumi tag

Radics Tivadar
régiófelelős
(Dél-Alföld)

Kardos Laura
régiófelelős
(Nyugat-Dunántúl)

Kovács Zsófia
kuratóriumi elnök

dr. Kovács Márton Áron
ügyvezető

Kovács Ferenc
régiófelelős
(Észak-Alföld)

Jakobi Johanna
régiófelelős
(Dél-Dunántúl)

Völgyi Péter
régiófelelős
(Közép-Magyarország)