Kecelre vittük el Rékasi Károly Petőfi-estjét
Tavaszi előadássorozatunk következő állomásán Kecelre vittük el Rékasi Károly Petőfi-estjét. Kecel Összeköt Egyesülettel közösen szervezett este apropóját nagy költőnk születésének 200. évfordulója adta. A Városi Könyvtárba és Művelődési Házba szervezett estén a körülbelül 200 fős közönség alapítványunk A csodálatos Kárpát-medence c. vándorkiállításunkat is megtekinthette.
Balassagyarmatra vittük el Berecz András műsorát
Nógrád megyében Szécsény után Balassagyarmatra is elvittük Berecz Andrást, ahol a szokásos tréfás mesék és történetek ezúttal is felvidították a közönséget. A Kossuth-díjas előadóművésztől most is sok érdekes, kacagtató történetet és gyönyörű népdalokat hallhattunk. Egy vidám, ugyanakkor nagyon egyedi és értéket közvetítő estének lehetett mindenki szem és fültanúja!
Európa-nap
Európa-nap alkalmából készítettük az alábbi kvízünket a Fiatalok az értékteremtő médiáért II. projektünk keretén belül, amely segít felmérni a tudásodat a témával kapcsolatban, illetve bővítheti is azt. Érdemes kitölteni, hiszen azok között, akik jó eredménnyel töltik ki, kisorsolunk egy-egy darabot a saját tervezésű hátizsákunkból és vászontáskánkból! A sorsolás várható ideje: 2023. június 6.
A sorozatban fontos évfordulókra és eseményekre hívjuk fel a figyelmet, mellyel a célunk a tudás tesztelése és bővítése kvízekkel. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg fiatalok bevonásával.
A sorozatban fontos évfordulókra és eseményekre hívjuk fel a figyelmet, mellyel a célunk a tudás tesztelése és bővítése kvízekkel. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg fiatalok bevonásával.
Nemzet, szolgálat, példaadás: Szalai Ádám válogatott focista volt a vendégünk

Újabb alkalmához érkezett a Nemzet, szolgálat, példaadás előadás-sorozatunk, amelynek keretében olyan embereket hívunk meg beszélgetésre, akiknek élete, teljesítménye példaértékű lehet a mai fiatalok számára. A Fiatalok Batthyány Körevel közösen szervezett eseményre ezúttal is megtelt a terem és közel másfél órán át hallgathattuk a Kapitány válaszait azokra a kérdésekre, amiket az előzetes regisztrációnál tehettek fel az érdeklődök.
Telt házas előadást tartott Bagdy Emőke Pécsen

Hogy a Bagdy Emőkét támadó egyes szervezetek mennyire szűk érdekük és szélsőliberális értékrendjük alapján működnek és nem a társadalom többségének véleményét képviselik, azt jól mutatja, hogy a Professzor Asszony pécsi előadására 3 hónappal az esemény előtt elkapkodták az összes jegyet. A normalitáson és a konzervatív értékek fontosságán alapuló, Akarsz-e, tudsz-e boldog lenni? című előadása hatalmas siker volt a Ciszteri Rend Nagy Lajos Gimnáziuma dísztermében.